Bemutatkozás

1929-ben születtem, tehát módom volt átélni háborút, forradalmakat, több mint harminc országban jártam, megismertem különböző társadalmi rendszereket, szokásokat, erkölcsöket és megállapítottam, hogy az emberek előbb-utóbb mindegyikbe beleszoktak és végül otthon érzik magukat bennük.

Ezt előre kellett bocsájtanom, mert a továbbiakban arról a szokásomról szeretnék beszélni, hogy az utóbbi időben írogatok, amely tevékenységemre az előbb említettek döntő mértékben hatottak.

Fiatal koromban barátaimmal amolyan gimnazista módra foglalkoztunk irodalommal és társaságunk néhány tagja, így Garai Gábor, Baránszky László, Lukácsy András ezt is választották élethivatásuknak. Magam, félretéve az irodalmat, a mérnöki pályát választottam és csak nyugdíjba menetelem után és azután, hogy a mellékfoglalkozásként folytatott szakfordítást abbahagytam, kezdtem azzal újra foglalkozni.

Első könyvem, egy gyermekmese sorozat első kötete 2000-ben jelent meg, amelyet ez ideig további három mesekönyv, négy krimi, illetve kalandregény, két történelmi tárgyú ifjúsági regény és egy angolból történt műfordítás követett.

Az írást, ameddig az időm engedi, folytatni szándékozom, mert jelszavam az egyik mesekönyvem szlogenje: „Sose add fel, ne légy csacska, egérből is lehet macska."